Reggel még itthon volt apa amikor felébredtem, úgyhogy ő adott reggelit, de aztán már indult is dolgozni. Én pedig játszottam kicsit anyával, aztán villamossal elmentünk az SZTK-ba és olyat játszottunk, hogy minden útkereszteződésben jó alaposan körülnéztünk mielőtt átmentünk. A vizsgálat nem volt vészes, és csak keveset kellett várni, aztán a néni rajzolt a kezemre vonalakat (amiket számoltam angolul és japánul...) és pöttyöket tett melléjük, aztán megkarcoltak és kicsit ki kellett menni és várni, de utána már unatkoztam amíg a néni számítógépezett (én pedig megnyomtam az egyik gombot...), de kiderült, hogy nem vagyok allergiás.
Amikor itt végeztünk, anya bevitt az oviba és pont az udvaron voltak a többiek és mikor épp belemelegedtem volna a játékba, már jöttünk is be ebédelni. Pech. De legalább az ebéd után jött értem a Mama és nála voltam délután. Viszont nem aludtam, csak pihiztem kicsit és amikor elmentünk a Noncsiért, egyből a játszótérre mentünk az oviból, mivel ma szépen sütött a nap - bár túl meleg nem volt. Alighogy visszaértünk, már jött is anya és hazajöttünk. Apa már itthon volt és megengedte, hogy kicsit internetezzek, de amikor letelt az idő, kikapcsolta a gépet... na sebaj, leültem rajzolni, az is klassz :)
A híradó után pedig kezdődött a széf, azt néztük és közben megvacsoráztam, a szünetben pedig megfürödtem, mert ma korábban kell aludni menni, mivel délután nem aludtam és reggel apa visz majd oviba, tehát korán kell majd kelni...
Milán