Reggel apa vitt át a Kati mamához, mert anya értekezletre ment és csak délután jött vissza, addig pedig ott maradtam a Mamánál. Reggel jött a Noémi is és délelőtt még a Boti is. Együtt kínoztuk a Dömét :) Amíg pedig a Mama lement ebédért, a Dédi vigyázott ránk. Ebéd után pedig csere volt: a Boti ment - Anna jött... És aztán anya is...
Az alvás pedig kicsit eltolódott, mert vihar kerekedett, villámlott és dörgött és Anna félt nagyon. De végül azért csak el tudtunk aludni és ébredés után már nem is esett az eső. Anyával hazasétáltunk és már itthon volt apa. ettem egy pudingot uzsonnára és elmentünk vásárolni. Igaz, hogy kicsit nyűgös és hisztis voltam, de amikor apa elmondta, hogy ebben az esetben nem vesz nekem vaníliás fánkot, akkor inkább átváltottam "jókisfiú" üzemmódba. Vettünk is fánkot! Itthon meg is ettem vacsorára! Aztán még apával játszottunk: várakat építettünk... egyet közösen, egyet én és egyet apa. Fürdés után megint vihar jött fölénk és villámlott és dörgött, de apa megnyugtatott, hogy ide nem jön a villám, mert van a házunkon villámhárító. Ez kicsit megnyugtatott, de a simizés, amit kértem, az kicsit jobban :)
Milán