Reggel anya vitt oviba ezért tovább aludhattam ma. Az oviban meg átöltözésnél a folyosó közepére szórtam ki a homokot a cipőmből, úgyhogy a Viola néni hozott egy seprűt, hogy akkor most seperjem is össze! Aztán délelőtt ki tudtunk menni az udvarra szerencsére, mert közepesen jó idő volt. Játék is volt délelőtt és ebéd után pedig jött értem a Kriszti és autóval elmentünk a Botiért! Na ilyen se volt még, de nagyon tetszett! Délután pedig a Kati mamánál voltunk Annával kiegészülve és képzeljétek, az Eti is ott volt a Mamánál és kaptunk tőle ajándékokat! Méghozzá szuper lufikat: Anna egy katicát, ami repül, a Boti egy dínót és én egy cicát, amik még sétálni is tudnak, pedig lufik! Nagyon különlegesek. Ó, és csokikat is kaptunk :) Amikor elment az Eti, akkor mentem aludni és ébredés után kakaós csigát uzsonnáztunk, azután épp a folyosón dobáltuk a gyümiket a Botival, amikor megérkezett apa, és akkor bementünk a gyerekszobába és együtt építettünk autópályát. Közben a Mama levitte a Dömét sétálni és amikor visszaért, nem sokkal utána hazaindultunk.
Anya már itthon volt, és egy kicsit játszottam apával, aztán ő csinált nekem vacsorára sajtos tésztát és utána még kártyákkal és állatokkal játszottunk. Fürdés előtt még ehettem egy csokikát és pancsi után még anya is játszott velem a séf bácsival és gyümölcsös kártyákkal.
Milán