A mai naphoz tartozik, mert hajnalban kezdődött, hogy többször is hánytam sajnos... Elsőnek mindent összehánytam az ágyamban, de kicsit később már sikerült a lavórba és még korán reggel is ugyanilyen ügyes voltam... Aztán reggelire csak kekszet ehettem teával és apa elvitt minket a doktor nénihez, ahol persze várni kellett egy órát és utána megvizsgált a Györgyi néni és persze kikönyörögtem, hogy ne legyen kanállal toroknézés :) Amikor végeztünk, hazajöttünk villamossal, de arra is várni kellett, mert pont az orrunk előtt ment el... Itthon pedig sokat játszottunk anyával, előbb a gyümikkel átvilágítósat, aztán gyurmáztunk is és kicsit aludtam is.
Ébredés után már ehettem pirítós kenyeret is, és anya kitalálta, hogy az újságba rajzoljunk például a néniknek bajuszt, az állatoknak szemüveget és kalapot, szóval csupa vicceset... aztán anya megengedte, hogy a gyümölcsöket megmossam a lavórban amit nagyon szeretek, mert pancsolhatok ilyenkor :) Aztán hazaért apa is végre és akkor együtt is gyurmáztunk és csináltunk fagyikelyheket egymásnak a vacsoráig, ami ismét keksz volt mert nem kértem mást. Fürdés után még icipicit beszélgettünk és mentem is aludni, mert későre járt.
Milán