Reggel jó sokáig aludtunk, anya majdnem elkésett a munkából, úgyhogy átsiettünk a Mamához, ahol már várt az Ani és vele játszottam, aztán lementünk sétálni és az ebédért és az ovi kerítésnél integettünk anyának és a Noncsi odaszaladt hozzám köszönni. Aztán visszamentünk a Mamához, aki hazaért és ebédeltünk és közben megérkeztek a Botiék, és a Dédi is átjött, és mi az Annával elmentünk aludni egy jót. Ébredés után már a Noncsi is ott volt és kicsit később a Zoli hazavitte a Botiékat, aztán az Oszi pedig a Noémit vitte haza, és amikor anya is megérkezett, lementünk a kis közérthez vásárolni és sétálni (én meg persze piszkáltam a kis égőket...)
Amikor hazaértünk, apa már itthon volt, de lassan kezdődött a híradó, én meg zenét akartam volna hallgatni, úgyhogy bementem a szobámba inkább a cédével. Híradó után játszottunk, aztán vacsorára kértem paradicsomlevest és fürdés előtt még rajzolgattam kicsit.
Milán