Ma is jót aludtam, és mégis irtó nyűgös voltam délelőtt... valahogy semmi se volt jó, mindenért hisztiznem kellett. Így ment ez egy ideig, aztán felöltöztünk és átmentünk a Dédi mamáékhoz, mert az úton a kis sétától megnyugodtam. Pláne, hogy az Ani megengedte, hogy amíg a Botiék is odaérnek, addig internetezhettem :)
Persze amikor megérkeztek a Krisztiék és előkerült egy halom ajándék, akkor meg már pláne messze szállt a reggeli rossz kedv! Amikor pedig már az összes játékot kibontottuk és kipróbáltuk, átsétáltunk a Kati mamához és már ebédelni is volt kedvem (reggelizni ugyanis nem akartam...) Ebéd után pedig hazajöttünk, de csak nagy sokára aludtam el, viszont alighogy elszenderültem, már indulni is kellett a Krisztiékhez (kis rábeszélés után elkísértem anyáékat...) Ott pedig a Jani papa volt épp vendégségbe és nem találjátok ki, de ő is hozott egy nagy zacskó ajándékot! Miután mindent kibontottunk és uzsonna gyanánt ettünk sok sütit, még sokat rohangáltunk (ez tilos ugyan...), meg bújócskáztunk (sikítozni sem szabad valamiért...), és társasoztunk (anya bábúit felrugdosni sem volt szabad...) egészen estig, mert akkor már sajnos haza kellett jönni.
Itthon anya sütött halacskát (apa vette a múltkor, és érdekes csillag, szívecske és halacska alakú) és én közben megfürödtem. Vacsora után már elég késő volt, úgyhogy nem játszhattam sokat, csak kicsit elemlámpáztam a lefekvésig :)
Milán