Reggeli után átmentünk a Kati Mamához és anya elment az interspárba vásárolni, addig mi a Mamával játszottunk illetve én foglalkoztatni próbáltam, de közben megérkezett a Dédi is, úgyhogy őt nyüstöltem tovább és végül inkább levittek a játszótérre :)
Addigra pont odaért anya is és vele maradtam lenn, nomeg a Zitáék is épp lent voltak és délig lent maradtunk. Ebédelni visszamentünk a Mamához és ettem - ismét - egy adag paradicsomlevest (anya nem is tudta, hogy én már ettem egyszer, de olyan fincsi volt, hogy repetáztam), aztán sziesztáztam kicsit (de nem aludtam), és amikor felkelhettem (mert szóltam, hogy pisilni kell és akkor már maradhattam), uzsonnáztam és a Mamát szórakoztattam, amíg anyáék (a Csillával és apával) az oviban felragasztották azokat a nagy parafa táblákat, - amikre nem volt szabad itthon rálépnem - a falra. Szerencsére viszonylag hamar végeztek és már jöttek is értem és lemehettünk a játszótérre, ahol jót játszottunk a homokozós formákkal apával és hintáztam és csúszdáztam is, meg persze párszor szórtam a homokot, amiért mindig rámszólnak... Estefelé persze hazajöttünk és mentem is fürdeni rögvest, mert eléggé homokos lettem: tetőtől-talpig. Fürdés közben megbeszéltük apával, hogy mit szeretnék vacsorára a lehetőségek közül és végül abban maradtunk, hogy csinál nekem apa az összetevőkből egy adag sajtos-tejfölös tésztát, kecsöppel. Szerencsére még nem volt olyan nagyon késő, ezért játszhattam még apával kicsit, de ma szigorúan időben kellett feküdni menni, mivel délután nem aludtam...
Milán