Délelőtt voltunk usziban! Jó rég voltunk utoljára, de ugyanolyan klassz volt a víz és ma anya sokszor megdicsért, mert már nem kapálództam például a hátúszásnál :) Persze a merülést elbojkottáltam , de szerencsére azért volt játék a végén, mert szépen dolgoztam és tornáztam végig. Usziból pedig az Europarkba mentünk vásárolni (persze végig kellett nézni az összes zöldséget és gyümölcsöt!) és apa vett nekem fánkot, amit én választhattam ki! Itthon rögtön készült is az ebéd, mert már dél volt és ettem egy kis borsófőzeléket virslivel, aztán mentem is aludni és jó nagyot aludtam, mert kifárasztott a délelőtti úszkálás. Uzsonnára megehettem azt az irtó fincsi csokis fánkot... Nyamm! Utána pedig lementünk a játszótérre, aminek nagyon nagyon örültem és őrült jól éreztem magam: homokoztam és a gyümölcsökkel játszottam. Hazaérve mentem is fürdeni, mert csupa homok lettem (a cipőmből egy kiló homokot öntött ki apa...) és épp játszottunk a nagyszobában, amikor csengettek és a Csaba és a Csilla jött át hozzánk kicsit beszélgetni és - gondolom - velem játszani :) Este felé már éhes lettem, úgyhogy anya főzött virslit és még egy kinder pinguit is kaptam! Viszont ekkor már igen későre járt, úgyhogy apa még mesélt nekem egy könyvből, amit választottam és már mentem is aludni...
Milán