Ma nagyon klassz napom volt!
Reggel itthon maradt apa és így hármasban tudtunk elmenni a Boribabatornára, ahol ma nagyon sok gyerek és anyuka, apuka volt és ez még mind semmi, mert bent a teremben pedig a Mikulás is ott volt! Sokat énekelt és gitározott nekünk, aztán oda lehetett szép sorban menni hozzá és én is odaadtam neki a rajzomat, amit neki csináltam. Cserébe pedig kaptam két ajándékot: egy csempére ragadós teherautót és egy gyurmakészletet! Az ajándékozás után pedig lehetett akadály-pályázni és még egy báb előadás is volt, aminek a végén odamehettem megsimizni a szereplőket: Micimackót, Tigrist (aki később almagerezdeket is osztogatott), Malackát és Fülest. Volt még buborékfújás is és nekem is sikerült buborékokat fújni!
Innen elmentünk autóval a Botiért és én is bekísértem anyát és persze a tiltás ellenére rohangáltunk az öltözőben, aztán haza vittük a Botit, mi pedig mentünk a Mamához ebédelni és én mehettem aludni rögtön, apa meg ment dolgozni, anya pedig a Noémiért, úgyhogy amikor felébredtem, már ott is volt a Noémi és irtó sokat játszottunk estig, amíg apa értem jött. Otthon pedig várat építettünk és a zöldségeket, gyümölcsöket szín szerint válogattuk apával, aztán este ettem pár falatot vacsorára és fürdés után rögtön menni kellett aludni, mert ma sajnos nem engedte apa, hogy megint sokáig fent legyek, mint tegnap...
Milán