Ma is korán keltem, de apa most nem tudott kivenni, mert már indult épp, úgyhogy meg kellett várnom anyát, aki adott utána reggelit és nagyon klassz gyurmázás következett : mindenféle magokat meg apró bigyókat nyomkodtunk a gyurmákba és anya nagyon megdícsért, hogy milyen szépeket csináltam. Jó sokáig gyurmáztunk, és utána lesétáltunk a lépcsőn (mert rossz a lift) és átmentünk a Mamához, ahol megvártam anyát, aki elment az ebédért, és meg is ebédeltünk, és ma épp levest nem volt kedvem enni, hanem inkább bakonyi tokányt ettem és mentem aludni.
Ébredés és uzsonna után memóriáztam a Mamával és amikor anya megjött a Noémivel, akkor vele játszottam , és amikor később apa is megérkezett , akkor meg anya elindult valami tanfolyamra vagy mire. Szerencsére apa megengedte, hogy még ott maradjunk a Mamánál és rajzoljunk, meg kirakósozzunk - meg persze rohangáljunk, rosszalkodjunk, ágyon ugráljunk, satöbbi :) Amikor már sötétedett, akkor apa mondta, hogy induljunk, mert rossz a lift és a tetőn ne a sötétben botorkáljunk, úgyhogy hazamotoroztam apa kíséretében és tényleg a tetőn mentünk át,de most sajnos nem volt tüzijáték. Otthon azt játszottuk apával, hogy ő szétgurigatta sorban az összes hat-hetet én pedig ügyesen sorba megkerestem őket . Később anya hazaért és apa ment el (valami számítógépet vitt Budára, ha jól értettem), úgyhogy anya adott kicsit később vacsorát és ma ő fürdetett meg, de szerencsére nem sokára apa is hazaért és csinált nekem egy fél adag jó éjt tejpépet lefekvés előtt, és még kicsit megint gurigatott nekem apa.
Milán