Ma korán keltünk (mihez képest ugye... és ráadásul korán kelés miatt azonban elég hisztis napom lett...) mert mentünk a gyerekházba a Julika nénihez, ahol irtó ügyesen befestettem egy labdát, ahogy a többiek is. Innen a Mamához mentünk, ahol épp ott volt a Dédi is, úgyhogy játszottam vele egy jót :) Ebéd után (ma a kedvenc levesem volt: betűs leves!) mentem aludni és mikor felébredtem, még anya is ott volt és csak utána ment a Noémiért, akivel együtt lementünk a játszótérre. Anya szerencsére lehozta a motoromat is, és jót motoroztam lent, és miután a Noémit elvitte haza az apukája, és mi is pont visszavittük a játékokat a Mamához, amikor lejött apa is és hazamentünk vele, de a lépcsőházban olyan hisztit csináltam, hogy apa büntibe küldött a sarokba, de folyton elszöktem, úgyhogy az ágyamban kellett kicsit lenyugodnom, és csak utána játszott velem apa. Még ilyet! Aztán estefelé megvacsoráztam és apa csinált nekünk banánturmixot is, viszont a fürdésnél ismét kiakasztottam apát, ugyanis belekakiltam a kádba... Nagyon leszidott apa azért a két bogyóért... Én meg anyával játszottam lefekvésig, mert apa a kádat pucolta közben...
Milán