Reggel jó sokáig aludtunk. Reggeli után lementünk a játszótérre és ebédidőig lent is maradtunk játszani, és a Mamánál ebédeltünk, aztán mentem is aludni. Mikor felébredtem, már a Noémi is ott volt a Mamánál, és irtó fincsi pudingot uzsonnáztunk, aztán a Noémivel együtt lementünk vissza a játszótérre. Eleinte szépen játszottam, de ahogy egyre több és több gyerek jött én is inkább csak rosszalkodni akartam... Később épp lehozott a Mama melegebb ruhákat és átöltöztünk, amikor apa is lejött a játszótérre, én pedig felfedeztem egy zacskó kakaós kekszet a Dominikáék babakocsijában és pár szemet kilopkodtam szép apránként :) Persze apáék a sokadik keksz után megpróbáltak leállítani, de valahogy mindig sikerült csennem még egy-egy darabot... Persze mást is rosszalkodtam (rászórtam lapáttal homokot a Dominikára és a Grétit is túl vadul öleltem meg), úgyhogy amikor felmentünk, apa odaadta ugyan a számos mágneses táblát, de épp csak megnézhettem, már el is lett rakva, amíg jobb nem leszek...Fürdés után elvileg vacsora jött, de nem voltam éhes, és csak úgy ettem pár falatot, hogy közben a Bujj-bujj zöld ágat nézhettem a tévében, de már irtó nyűgös voltam, amit anyáék nem toleráltak kellőképpen, hanem mennem kellett aludni... Még ilyet!
Milán