Ma korábban keltem, apa épp indult dolgozni. Persze rögtön kiabáltam anyának, hogy reggelizzünk, de persze előbb összeszedtem a hat-heteket. Utána rajzoltunk, színeztünk és olyat játszottunk, hogy a Tolo-babámnak szülinapi zsúrt rendeztünk és eljöttek vendégségbe a többi babák. Utána átmentünk a Mamához és ebédelt anya, közben átjött a Dédi és a Krisztiék is és ebédeltem kicsit, aztán mentem aludni és megint a nagy ágy jutott nekem, de azt annyira nem szeretem, mert még túl nagy az nekem... Nagy nehezen elaludtam és ébredés után uzsonnáztunk, és elmentünk egy másik játszótérre a Botival és Annával és csúszdáztak a hat-hete. Amikor a Krisztiék hazamentek, visszasétáltunk a mi játszóterünkre, ahova jött a Dominika is és játszottam vele is csúszdásat, meg persze építettünk tornyot meg ilyenek. Amikor felértünk, apa épp szerelt a hálóban egy új tévét, és épp híradó jött úgyhogy csendben kellett játszani, de azért apa kirakósozott velem. Utána még rajzoltunk és vagdostunk is és mentem fürdeni, és megnéztük a vihart, mert épp elkezdett nagyon esni meg villámlani, de mire mentem aludni, már lecsendesedett a vihar.
Milán