Nos, ma reggel is kicsit később keltünk, majdnem elkéstünk a zenebölcsiből... Az útra vittem egy könyvet nézegetni és nagyon nagy forgalom volt, sokára tudtunk csak átmenni az úttesten. Aztán a zenebölcsiben sokan voltak, kicsik is nagyok is, és énekeltünk, meg játszottunk sokat. Innen a Mamához mentünk és az Anna baba már ott volt és anya leszaladt az ebédért, aztán ebédeltünk és elkísértem anyát aki elment a Botiért, és mire visszaértünk, a Mamánál ott volt a Noémi, így már négyen voltunk a Mamánál: két lány és két fiú: az Anna, a Noémi, a Boti és én! Amikor megjött a Kriszti, mi hazamentünk anyával és otthon aludtam. Apa keltett később, mert mentünk ma is usziba. Ma nagyon jól éreztem magam a vízben és még egyet merültem is (ami nem tetszett túlzottan, de ha muszáj, hát muszáj) és így egy nagyot játszhattam a végén! Hazafelé kicsit még sétáltam is, de eléggé elfáradtam és inkább a babakocsiba beültem. Otthon rögtön mentem is fürdeni egy kicsit, és vacsorára ettem egy nagy adag milánóit sok sajttal és kecsöppel, és utána a torta utolsó darabkáját is megettük hármasban, és még játszottam apával is és anyával is a lefekvés előtt.
Milán