Ma sokáig aludtam (persze mert, este sokáig fenn voltam) és apa már elment dolgozni, mikor felébredtem. Anya adott reggelit, aztán a szobában építettünk házat és hallgattunk régi vicces zenéket, aztán átmentünk a Mamához, ahol már ott volt a Kriszti, az Anna baba és a Boti is! Amíg anya elszaladt az ebédért, mindannyian felöltöztünk és elkezdtünk lemenni, de ez nem olyan egyszerű ügyebár... de közben anya megjött és ő is csatlakozott hozzánk. Szóval lementünk sétálni és mi mentünk volna a játszótérre, de a Soma miatt nem lehetett, de viszont rohangáltunk egy jót a Botival. Ebéd után elég nehezen aludtunk el (én legalábbis) és ébredés után a Botival együtt uzsonnáztunk a szobában miközben a Minimaxot néztük és hazamentünk. Apa már otthon volt és vele játszottunk egy csomót, főleg a poharakkal, amíg anya tanulni ment. Amikor megjött, épp bekakiltam, úgyhogy mentem is fürdeni és utána vacsoráztam egy kis levest, meg sajtos husit és csokis piskótát (ez utóbbi valahogy jobban "csúszott" ), és persze megint kikönyörögtem, hogy eltörölgethessem a poharakat, amiket fürdéshez bevittem, aztán már menni kellett aludni.
Milán