Reggel csak apa volt itthon, mert anya elment vásárolni még korán. Kaja után épp elkezdtünk volna rajzolni, amikor telefonált anya, hogy mehetünk érte, úgyhogy öltöztünk és kocsi pattantunk, és irány az europark, ahol felvettük anyát, és képzeljétek, nem haza mentünk, hanem a piachoz, ahol annyi-de-annyi fenyőfa volt, hogy csak na! És ez még mindíg semmiség, ugyanis anya kiválasztott egyet és apa megvette nekünk! Ja, és a néni nekem adott egy ágacskát, amit bele is tettem a nagy fenyőtalpba, mielőtt a bácsi egy baltával bele nem faragta a nagy fát. Mi beültünk anyával a kocsiba és apa hozta a naaaagy fát, amit "beültetett" mellém és mentünk haza. Otthon pedig beköltözött a fa a nagyszobába az akvárium elé, az asztalra, de még le is kellett vágni kicsit a tetejéből, mert így magasabb volt, mint a szoba :) Ebéd után én mentem aludni, és uzsonnázni nem volt sok kedvem ébredés után, aztán játszotunk estig, amikor persze lementünk sétálni a Mamáékkal, és még rajzolhattam a vacsora és fürdés előtt.
Milán