Végre megint voltunk usziban! Reggeli után öltöztünk és már mentünk is az usziba. Ma apa volt bent velem a vízben és eleinte nagyon élveztem a pancsolást, de a vége felé már nem voltam ilyen türelmes, alig vártam már a játékot... Persze azért kicsit búvárkodtam, de a hátúszást továbbra sem tűröm... Persze a dobálás és a labdákkal játszás, az más! Hazafelé a nagy téren a parkban megálltunk kicsit, mert valami sport rendezvény volt és a nagy lányok és fiúk egy érdekes labdajátékot játszottak, aminek röplabda a neve és tényleg csak úgy röpködtek a labdák! Otthon még ebédig játszottam kicsit, aztán kaja után mentem sziesztázni. Ébredés után rögtön mentünk anyáért, aki addig vásárolni volt. Vittük (vittem) a macikámat is... Egész gyorsan haza is értünk, és uzsonnáztam finom pogácsát (aminek jelentős részét morzsa formájában a környéken egyenletesen eloszlattam apa nagy nagy örömére) és estig főleg apával játszottunk. Rajzolhattam is és segítettem teregetni is. Estefelé lementünk a Mamával Somát sétáltatni és lent találkoztunk a TSS-el és a nagyobbik kislányával, a Natival, akik épp apával autót szereltek, de már pont indultak, így mi is felmentünk. Épp vacsorázni készülődtünk, amikor megérkezett a Csilla és a Csaba, és kaja után velük is játszottam, sőt egy olyan szép nagy tornyot építettem, ami még engem is meglepett! A fürdés és az utó-vacsi (kikunyiztam magamnak sütit és ropit...) után integettem mindenkinek és mentem alukálni...
Milán