Kértem apát, hogy hamarabb jöjjön, mert miközben beüzemelte a karácsonyra tőle kapott új "HDMI1" számítógépet, amivel le tudok majd tölteni, szóval közben szavaznia kellett az én 2025-ös kedvenc dalaim válogatás listájáról lejátszott zenékre, amiket közben excelben pontoztam. Ezzel eléggé el is ment az idő, de azért három után át tudtunk indulni a Csilláékhoz, mert ott szilvesztereztünk idén is. Oda jött Dóri is, és az Esztiék is. Az emeleten el is kezdtünk billiárd versenyezni, míg apa a Csabával számítógépet bűvölt. Aztán lementünk, mert készült közben a finom vacsora (sokféle grill hús és sajt), és a Hitster társassal is jókat játszottunk utána, és közben a Baluék is megérkeztek, némi késéssel, mert a hóesésben nem volt egyszerű autóval a közlekedés (az ablakból láttuk is a felüljárón sorra elakadni a buszokat és az autókat). Később az emeleten Nimóval és Fannival szereztünk egy viccesen béna kis zenét, amit elő is adtunk még éjfél előtt. Éjfélkor pezsgőztünk és társasoztunk, nomeg persze a virslievés sem maradhatott el. Három körül pilledt el a társaság, és sorra indult haza mindenki. Minket apa hozott haza, de addigra már szerencsére a főutakat legalább letakarították és lehetett közlekedni.
Milán