A mai nap nem volt olyan pörgős mint az előző kettő, ugyanúgy keltem és mentünk az első órára a suliba, ami ismét rajz volt és ismét egy nagyon jó fej tanár volt : elég érdekes feladatok voltak, és 28 téma közül lehetett választani! Mi is rajzolgattunk (engem megtanítottak pókhálót rajzolni) és a tanár közben beszélgetett is velünk, hogy mi a különbség a magyar és finn oktatás között... hát elég sok (sajnos). Utána Svéd órára ültem be, na ott meg aztán semmit sem értettem, de vicces volt, mert így Kahoot-ozni gyakorlatilag lehetetlen, a Zsófi mégis legyőzött két finnt!
A mai ebéd egész finom volt, csak kicsit ízetlenül főznek. Krumplipüré mellé kolbászt választottam (aminek virsli íze volt). Ja amúgy itt egy tanóra 75 perces, azért csak kettő van 9-től délelőtt. Délután egy ének órára mentünk be, amin csapatmunkák voltak, de az óra vége jó volt, közösen zenéltek-énekeltek és pont egy olyan dalt adtak elő amit én is ismerek, mert az idei Eurovíziós válogató egyik dala. Innen a tornaterembe mentünk, ahol egy workshop volt, de igazából nem tudom milyen program volt, valami építményeket modelleztek rudakból és csomópontokból, mint a régi gyerekjáték, csak XXL méretben.
A suli után elsétáltunk a közeli kilátóhoz és onnan egész jól be lehet látni az egész várost és a tavakat. Ez volt a mai program, utána mentünk vissza a szállásra.
Milán