Ma elég korán kellett kelnünk - hatkor - ugyanis sajnos itt kell hagynunk Párizst, indultunk haza. Gyorsan kijelentkeztünk, és elsétáltunk a 7-es metróhoz, ami elvitt a T7-es villamoshoz, és így egy óra alatt kiértünk az Orly reptérre, a 4-es terminálra. A gépünk a hármasról indult, és ez akkora reptér, hogy több mint negyed óra volt csak ezt az egyet megtenni, de nem is baj, mert útközben megláttam egy boltban a 2024-es Párizsi Olimpia pólóját és vettem is egyet, szóval nekem már most van ilyenem! Miután megtaláltuk az E14-es kaput, még volt időnk megreggelizni egy Paul-ban, és mivel nem volt más, ezért egy Evian ásványvizet vett apa :) Aztán kiderült, hogy fél órát késik a gép, úgyhogy még állhattunk a sorban a beszálláshoz, és ez a mostani repülés nem volt akkora élmény - az utitársaink miatt, mert kisgyerekesek közé kerültünk, engem rugdosott és piszkált hátulról egy kislány, miközben egy kisbaba bömbölt két sorral előttünk... Na mindegy, rendben hazaértünk, ez a lényeg és a parkolóban egész hamar megtaláltuk az autót, és indultunk Gyömrőre, előbb a Spárba kicsit bevásárolni, vettünk pizzát ebédre, meg mindenfélét. A házba érve apa rögtön neki is kezdett pizzát sütni, közben pakolni, meg ilyesmi, és én evés közben visszanéztem egy Celeb vagyok... epizódot, aztán számítóztam kicsit és még délután megnéztünk egy Gru rajzfilmet, és este természetesen az élő Celeb vagyok... után az X-faktort néztük.
Milán


Fél hatkor keltünk, ugyanis ma utazós napunk volt apával és a gépünk Milánóba 8:20-kor indult. A reptéren reggeliztünk, és pontosan indult és érkezett a repülő Bergamo-ba, ahonnan busszal mentünk be a városba, majd metróval a Dóm térre. Itt mászkáltunk kicsit és a Spontini-ben ettünk pizza szeleteket ebédre. A desszert pár utcával arrébb egy macaron boltban volt :) Innen elsétáltunk az erődhöz mert azt még nem láttuk, és a parkban üldögéltünk kicsit. Háromra mentünk vissza a Centrale vasút állomásra, és amint lehetett, felszálltunk a szuperexpressz vonatunkra, ami pontosan indult Párizs felé, 300-as tempóval,amit nem is érezni, csak csendesen suhan... Kicsit hosszú volt az út, de el telefonozgattam, és amikor átértünk Franciaországba, a büfé kocsiban vettünk egész finom sonkás melegszendvicset, és percre pontosan meg is érkeztünk Párizsba. A szálloda pár perc sétára volt, gyorsan bejelentkeztünk, zuhany, fogmosás, és már aludtunk is...
Ma olyan sokan voltak a reggelinél, hogy alig találtunk helyet és elfogyott pár dolog is, de azért meg tudtunk reggelizni. A szobához érve már nem nyitotta a kártya az ajtót pedig még csak 9:50 volt, úgyhogy a takarítónő engedett be ,még jó hogy amúgy már össze voltunk pakolva... Még sok időnk volt a gép indulásáig tehát bementünk a Vencel térre és ott beültünk egy villamosból átalakított kávézóba, aztán a kérésemre elsétáltunk egy macaron bolthoz, és a főtéren keresztül egy metró megállóhoz és onnan már mentünk ki a reptérre. Hamar becsekkoltunk, és csomó időnk volt még a reptéri boltokban nézelődni (a Lego boltban valaki elkezdett zászlókat kirakni , így mi is csináltunk a Botival egy Magyar zászlót és poénból egy Dzsibutit is).
A szokásos reggeli menetrend után ismét az óváros felé vettük az irányt, de most villamossal egész a folyó túlsó partjára mentünk mert ott még voltak érdekes látnivalók. Az első egy vízimalom, aztán a közelben a csupa graffitis John Lennon fal. A Károly hídon keresztül ismét az óvárosba mentünk a Kafka szoborhoz és a Kafka fejhez, ami minden órában 42 szeletben forog igen látványosan. Ezt egy starbucks teraszáról néztük és innen egy híres sörözőbe sétáltunk át, az U Fleki-be, ami tényleg hangulatos hely. Egy jó nagy kanyarral megint átmentünk egy hídon egy parkba, ahol bizarr babaszobrok voltak, majd a Vencel téren egy nagy áruházba mentünk. Lassan besötétedett és indultunk vissza, de még a belvárosban egy kis étterembe beültünk vacsizni, aztán villamossal jöttünk haza a szállodába. Épp üres volt a csocsó asztal úgyhogy játszottunk egy fél órát, és még felmentünk a Botiékhoz a 14.-re kártyázni.
Ma is rögtön mentünk reggelizni, aztán indultunk kirándulni, méghozzá vonattal, Karlstein várába. Itt egész jók a vonatok, csendesek és van wifi. Fél óra alatt oda is értünk és egy elég meredek úton jutottunk fel a várba. Itt befizettünk egy órás túrára ami közepesen érdekes volt, aztán még körbe néztünk a várban és elindultunk a lenti kis faluba, ahol egy kis szimpatikus étteremben megebédeltünk, aztán sétáltunk tovább az állomás felé. Útközben pont megnézhettük ahogy egy nagy hőlégballon felszáll. Visszafelé a központi pályaudvarra mentünk mert onnan be tudtunk sétálni a belvárosba. A cél egy érdekes söröző volt, de útközben egy szuper játékboltba is bementünk. A sörözőben ettünk is (pl hermelint, ami nem állat hanem sajt) és hatféle sörből egy válogatást lehetett kóstolni. Indultunk lassan vissza a szállásra de még vettünk bubble waffelt ami fagyival töltött gofri és nagyon finom. 
Ma olyan laza napunk volt, hogy csak torna cuccot vittem, táska nem is kellett, ugyanis média gyakorlat után két tesi volt csak.



