Ma olyan laza napunk volt, hogy csak torna cuccot vittem, táska nem is kellett, ugyanis média gyakorlat után két tesi volt csak.
A negyedik órában egy nagyon érdekes előadásra ültem be (és a Boti is), amin pont a sport kommentátorokról és a kapcsolódó média szakmákról volt szó.
Suli után elmentem a Kökibe ebédelni, aztán jöttem haza.
Háromkor jött apa, készülődtünk és négy után elsétáltunk a Kökire a 200as buszhoz, ahol találkoztunk a Botiékkal és mentünk a reptérre. A Boti egészen a beszálló kapuig nem is tudta, hogy Prágába megyünk! A repülőn össze vissza voltak az ülőhelyeink, de mind a gép elejében, sőt anya az 1A ülésen ült. Egy óra sem volt a repülés, annyit ki lehetett bírni, és amúgy ablak mellett ültem,az klassz.
A reptérről egy tömött busz vitt a külvárosi környékre, és onnan villamossal mentünk a szállodába. Elég fura szálloda, majd még mesélek róla... Miután átvettük a szobákat, még lementünk a büfébe enni, aztán már inkább lefeküdtünk aludni, mert éjfél után jártunk.
Milán