Délelőtt hívott az Újhegyi uszodábaól a hölgy, akivel email-eztem úszásedzés ügyben és megbeszéltünk mindent a mai próba edzés kapcsán, aztán még leszaladtam a kis kínaiba üdítőkért és még jóval dél előtt ott voltam az usziban, mert ott még nem jártam, ki kellett ismernem az öltözőket, stb. Az edzés amúgy déltől egyig tartott és nagyon hasznosnak érzem, az edzőm egy korábbi bajnok, és ma a mellúszás technikámat csiszoltuk főleg. A többi úszást is megnézte, de most erre koncentrálunk, ezt kértem és már ez alatt az egy edzés alatt szerintem sokat javult a technikám, úgyhogy kéthetente járni fogok ide (mondjuk nem olcsó, de nekem megéri).
Alighogy hazaértem, jött apa és háromra mentünk át hárman a Csilláékhoz társasozni. Ma az Árulók társassal játszottunk két menetet, de az első még tanuló kőr volt, az sokáig tartott (és apa nyert, ráadásul egyedül, mert bevállalta, hogy áruló lesz a végén), a másodikben pedig én voltam az áruló és végül a Csabával közösen nyertünk. Jól elszaladt az idő, hétkor indultunk haza. Apa elhozott minket kocsival és én meg gyorsan itthon vettem online jegyet holnapra a műjégre, mert megbeszéltem barátokkal, hogy délután megyünk korizni és semmi kedvem a hidegben sorba állni...
Milán