Reggel sokáig aludtam, délelőtt fifáztam, aztán dél után kértem anyát, hogy süsse meg a pizzát ebédre. Utána nekiláttam nyelvtan tanulni és amikor kimentem pisilni, egyszercsak elsötétült a világ, megszédültem és még tudtam kiabálni anyának, aztán elájultam... arra tértem magamhoz, hogy a földön fekszem és anya meg az Ottóék szólogatnak. Közben már hívták a gyerekorvosi ügyeletet és amikor megmértük a vérnyomásom, szinte nem is volt, mert 60 alattit mértünk. Amikor felültem, annyira megszédültem megint, hogy elhánytam magam. Így inkább anya lefektetett az ágyába és nemsokára már itt is voltak a gyerekorvosi ügyeletesek, akik mindenfélét megmértek, és mivel a vécéből kiesve bevertem a fejem is, boztos-ami-biztos mentőt hívtak, mert lehet egy enyhe agyrázkódásom is. Közben apa is megérkezett, és pár perc múlva a mentős bácsik is. Ekkor már jobban voltam, de inkább apa ölben vitt le a mentőhöz, és (a piros lámpánál sziránázva, mögöttünk apa padlógázzal) bevittek a Balesetibe, a gyerek traumára. Itt megvizsgált egy doktornéni és azt mondta, hogy nem lát komoly bajt, de megfigyelésre inkább maradjak itt keddig. Feltoltak a negyedikre és ott egy szobába, ahol csak mi voltunk. Szerencsére anya is itt maradhat, és a szomszédos ágyon.
Amikor berendezkedtünk, összeírtuk még mire lenne szükség és apa vissza hazaszaladt. Még egy kakaós csigát is hozott, amit rögtön meg is ettem, mert már a szédülésem elmúlt, viszont elég éhes voltam már, úgyhogy később még a vacsorára hozott vajas kenyeret is ettem.
Sajnos hiába van egy tévé is falon, nem sikerült apának sem működésre bírnia. Amúgy a szoba nem rossz, de azt hiszem inkább ma még fekszem és próbálok hamarabb elaludni, bár nehezítés, hogy óránként megmérik a vérnyomásom (estére már 90/60 volt).
Milán
Valami őrült korán, hajnali három órakor keltünk és félkor már taxival indultunk a Botiékért és onnan a reptérre, ahol meglepően hamar túlestünk a csomag feladáson és a biztonsági ellenőrzésen, úgyhogy maradt idő reggelizni a gép 6:10-es indulásáig.
