Nekem nem indult kellemesen a nap, ugyanis anya vitt korán vérvételre... eléggé fájt is, de próbáltam hősiesen tűrni amennyire csak lehetett... Utána vettünk reggelit, mert ugye nem ehettem, és napközben a Mamánál voltam, ott is ebédeltem. Délután a számítógépen megnéztem a főzős műsor végét, amit tegnap nem láttam, és ötkor jött értem apa. Addigra már le is zuhanyoztam, mert itthon nem nagyon lett volna rá idő, ugyanis mentünk a Botiékért és onnan egyből színházba, a Beugróra. Hát ez most is szenzációsan vicces előadás volt, egyszer láttam, hogy apa majd meg fulladt mellettem, mert ivott épp az üdítőjéből egy hatalmas poén közben :)
A színház után hazavittük a Botiékat és mi is hamar ágyba kerültünk, mert holnap irtó korán kelünk...
Milán