A bioszt leszámítva ma egy egész könnyű sulis napunk volt:
A nulladik angolra nem kellett eleve bemenni, de azért én korán keltem, hogy még tanuljam a bioszt. Reggel már épp indultam volna, amikor írtak a csoportba, hogy a matek is elmarad, úgyhogy elég volt fizikára bemenni, de arra is minek...? A quantum-fizikáról voltak kisfilmek vetítve, de angolul (!) . Na azért itt még nem tart az angol tudásunk, hogy quantumfizikát tanuljunk angolul... :) Utána tesin röpizhettünk és magyaron azok feleltek, akik ma akartak. A digit-kult elmaradt - tehát ismét bioszt tanult mindenki, ugyanis töri után jött a rettegett biosz dolgozat. Hát jó nehéz volt (sejtettük), de ami kiszúrás, hogy az ábra, amit feliratozni kellett, azt egyáltalán nem vettük és pláne nem olyan élethű ábrán, mint ami ki lett vetítve (egy anyaméh a magzattal... a méhet vettük, de magzat nélkül!). Hát persze írtam mindenfélét, meg a többi feladathoz is, de még ha hármas is lesz (azért jobban reménykedem) akkor is megvan az évvégi négyes...
Suliból jöttem haza és anya kisütötte a lazacot amit minap vettünk, én pedig megnéztem felvételről a vasárnapi Forma2 futamot.
Épp vége lett, amikor jött apa, és akkor már vele is Forma2-őt játszottunk az XBoxon :)
Milán