Nyolcra elég volt suliba menni, mert mi egy kilencedikes osztállyal közösen az aula díszítését kaptuk feladatnak a ballagáshoz. Nagyon hamar végeztünk, alig több mint egy óra alatt, úgyhogy maradt annyi időnk, hogy a Kósra elsétáltunk kicsit. 11 előtt kezdődött a ballagás, mi csak díszsorfalak voltunk az udvaron innen kezdve, és nem kellett megvárnunk a műsort, hanem mehettünk haza.
Rendeltem ebédet, mert nem volt itthon, és evés után nem sokkal jött apa. Játszottunk egyet a Geoguessr-el, aztán indultunk Gyömrőre. Félúton bementünk a Lidl-be kajákat venni (pl Oreós fánkot!), és miután wii-ztünk egyet, kimentünk a kertbe egyérintőzni a kislabdával és új csúcsot állítottunk fel, több mint 100 érintéssel. Na jó, egyszer sikerült átrúgni a labdát a szomszédba, de egy helyen alacsony a kerítés, ott át tudtam érte mászni, és amúgy azokat a szomszédokat ismeri is apa, nem volt probléma.
Visszaérve a lakásba apa letöltött két korábbi Survivor epizódot, és az egyiket rögtön megnéztem, a másikat később este a vacsora közben.
Milán