Nem sok értelme volt igazából bemenni a suliba, de mostanság ez van...
Az első óra (nulladik ráadásul) ofő volt, de éppenséggel a holnapi korizásról semmi újat nem tudtunk meg, aztán rajz helyett lyukas óra volt, és az olasz is elmaradt - de ezt persze olaszul és jó bonyolultan írta meg nekünk :) De voltunk páran olyan lelkesek, hogy a mára tervezett olasz Kahoot!-ot lejátszottuk. Az angol és a média is elmaradt féligmeddig, mert azon csak pontokat összesítettünk (nekem 1400 lett és 1000 fölött ötös...), és az első rendesen megtartott óra a matek volt, amin a hétvégi feladatokat ellenőriztük. Tesin ismét végre a teremben lehettünk és játszhattunk, kidobósozhattunk, tök jó volt. Végül kémia jött és csapatban "kémiás" társasjátékot játszottunk (kicsit bénácska volt, de azért értékeltük a próbálkozást). Még suli után a csapattal elmentem a KÖKI-be és ha már ott voltam, vettem kürtős kalácsot és hazafelé meg is ettem. Hű egyébként jó hideg volt, fázott az orrom :)
Milán