Na ma nem volt túl nagy tanítás...
Az első óra média gyakorlat volt, bejöttünk tizenhárman, de attól még meg lett tartva, és a feladatokról volt szó, amiket leadtunk. És akkor ezek után négy(!) lyukas óra következett: a két tesin aki akart tesizhetett, na négyen úgy gondoltuk, hogy inkább játsszunk röpit, kidobóst, focit mint hogy unatkozzunk a teremben. Amúgy is volt még két óra semmittevés, amin beszélgettem a Botival és a Noémivel. Végül még jött két átlagos óra, a töri és a fizika.
Suli után épp csak letettem a táskám, felköszöntöttem anyát és már indulnom is kellett a fogszabályzásra. Most csak elől kellett igazítani, de ott viszont elég erősen, úgyhogy még este is éreztem, hogy nyomja a fogamat, és így nem annyira kellemes enni.
Milán