Huhh, reggel majdnem elaludtam, épp hogy beértem az első órára, erre kiderült, hogy elmarad a tesi... na sebaj, legalább át tudtam olvasni a föcit és a bioszt mégegyszer. Viszont előbb még egy matek javító dolgozatot írtunk, de mivel ma rövidített óráink voltak, és az elsőnél is időhiány miatt nem sikerült jól, így most pláne nem érzem, hogy javítottam volna a négyesemen... Éneken lehívtak a védőnőhöz, mert új védőnő van a suliban és kikérdezett a hátammal kapcsolatban (nem csak én mentem, más is), aztán jött a föci dolgozat, a vaktérképpel, és úgy hiszem max 1 hibám lesz (olyan aprók a pöttyök, hogy nem tudtam kivenni az egyiknél, hogy az most mi is, pedig tudtam amúgy az összeset), és utána a sokadjára halasztott biosz dolgozat (végre!), amit én jónak érzek, annyit tanultam rá, hogy ennek muszáj jónak lennie!
Suliból jöttem haza, ebédeltem, meccset néztem, aztán jött apa és kaptam tőle egy Haribo adventi naptárat (klassz), és a nagyszoba ablakot is leszigetelte apa, mert az ablak szerelő még mindig nem jött és így most már nem húz be a hideg végre. Aztán geoguessr-eztünk apával, és folytattam a meccs nézést.
Milán