Nulladik óra, ofőn megbeszéltük a téli szünetet és azt is, hogy 22-én elmegyünk Cselepre korizni (idén remélem összejön). Rajzon megtudtuk, hogy a következő órán miből írunk dolgozatot (!?!), és aztán olaszon rögtön írtunk is egy szódolgozatot, plusz a múlt idő jó nehéz nyelvtanából. Szerintem ez jól sikerült. Jött az angol, és a média dolgozat, ezen pedig egy jelenetet kellett többféleképpen elemezni a Becstelen brigantikból. A matek után tesin nagyon szuper röplabda meccseket játszottunk, mi ketten a Noémivel nagyon jó csapat voltunk. Végül jött egy kémia, amin összefoglaltunk és ezen az órán érdemes csak igazán jegyzetelni, mert a dolgozat kérdéseire ma minden válasz elhangzott...
Suli után jöttem haza, ebédeltem, pihentem picit és nekiugrottam a töri tanulásnak. Épp felmondtam anyának, amikor jött apa, vele pihenésképp pár Geoguessr-t játszottunk, aztán bioszt tanultunk egészen este nyolcig. Kis szünetet tartottam (focit néztem addig) aztán folytattam a bioszt és a végét anyának mondtam fel.
Milán