Média gyakorlaton folytattuk a brainstormingot (az agyalást) a következő "osztály-közös" média projektről (hááát elég elvadult ötletek vannak), aztán dupla tesi: az első ilyenkor az erősítés (talajtornát én nem csinálhatok, helyette durvább erősítést kaptam...), és a második órában kidobós volt. Magyaron az osztály másik fele felelt, addig mi csapatmunkában dolgoztunk. A média után elmaradt végül a töri dolgozat és összevont fizika óra volt helyette. Média előtt még szereztem 100 pontot azzal, hogy elmeséltem a Külön falka filmet és az órai Kahoot-al plusz 75-öt, de kellenek is a pontok, következő órán ugyanis dolgozat lesz.
Kicsit még maradtam játszani a többiekkel, de nem sokat, mert siettem aztán haza, hogy tudjak ebédelni a fogszabályzás előtt. Ma is igazított rajta a doktor úr és emiatt picit megint fura rágni. Ha meg már ott voltam a wekerlén, hazafelé még vettem üdítőt és tic-tac-ot a kis közértben. Itthon végre nem kellett másnapra tanulni, így tudtam fifázni. Ugyanis holnap megyünk az RTL székházba az X-faktor főpróbára!
Milán