Nulladikra szerencsére nem kellett bemenni, de így is kemény volt felkelni...
Rajzzal kezdtünk, és a tanárnő már megint igazságtalan volt, de most már szóltunk neki, ugyanis ha hiányzik valaki, akkor két egyest beír (mivan???), aztán jött a legjobb mai óra: az olasz. Az a dolgozat amitől eléggé tartottam, az nem-csak-hogy ötös lett, de a legjobb is az osztályból! Klassz! Angolon megint egy béna gyurmafilmet néztünk (na jó angolul), médián pedig egy vicces feladattal lehetett pontokat szerezni, kicsit memóriajáték volt, de érdekes. A szünetben összefutottam a Botival és a Noémivel is, ami vicces, aztán a matek helyett magyar volt, és tesin partizán kidobós. Végül kémia jött, semmi különös. Kicsit még dumcsiztunk a többiekkel, aztán jöttem haza, és anya csinált ebédre túrógombócot, és közben az Ázsia expressz korábbi részét néztem, este már nincs Celeb vagyok, úgyhogy még nem tudom mit fogok nézni, talán a Konyhafőnököt.
Milán