Tesivel kezdtünk, ma is jó volt a röpizés, három csapatos verseny volt. Utána matekon a másodfokú egyenleteket vesszük, aztán egy lyukas óra után föci jött. Ma áttértünk a világ gazdaságföldrajzáról az egyes országok egyedi tulajdonságaira és persze Magyarországgal kezdtünk és egész érdekes adatokat tanultunk. Utána egy érdekes ének óra jött, ugyanis egyénileg kellett énekelni, ami elég ciki, de mivel ennek ellenére a fiúk közül elsőnek önként vállaltam (és csak pár sort kellett a "ha én rózsabimbó volnék" népdalból), ezért kaptam egy ötöst. Végül két fárasztó óra, a biosz és a magyar zárta a sulit.
Mire hazaértem anya már kész volt a bolonyaival, egész jól sikerült, rögtön ebédeltem is, és közben visszanéztem a tegnapi Celeb vagyok-ot, aztán jött apa és játszottunk a MiniMotorways-el.
Milán