Ma és még holnap mennem kell az oviba, ma is kilencre mentem és a Csillával voltam. Épp indultak az udvarra, úgyhogy ebben rögtön tudtam segíteni, én vezettem ki a csapatot (csendben!) és felügyeltem is őket, hogy ne csináljanak butaságokat (szoktak...).
Tizenegy után már jöhettem is haza és ma a Laguna szushiból rendeltem ebédet (tempurált rákot), aztán a Levivel játszottam egy jót online. Közben anya is hazaért, de ment az SZTK-ba, én pedig nekiláttam az idei Eurovízió hatodik helyezetteiből videót készíteni. Közben apa is megjött, épp időben, mert így rögtön ő lehetett az első szavazó zsűri :)
Miután megvolt a szavazása, még megcsináltuk a mai MiniMotorways feladványt, és anya is hazaért és hozott nekem finom sütiket az Édeském cukrászdából :)
Milán