A szülinapomon megérdemlem, hogy sokáig aludjak úgy gondolom, tehát így is tettem és mivel tíz után keltem, már inkább nem is reggeliztem (éhes sem voltam még), hanem megvártam amíg a Mama áthozza az ebédem és rögtön ebéddel indítottam a napom. Na jó addigra már megéheztem, ezért csináltam magamnak egy zacskós levest is és csak utána ettem meg a thai csirkémet. A Mama hozott nekem madártejet is, de azt inkább eltettem vacsora utánra.
Ebéd után folytattam a Geoguessr-ezést, aztán épp befejeztem a szárítókról a ruhák leszedését és elpakolását (hogy picit segítsek anyának a házimunkában) amikor anya is hazaért, de én beszéltem az osztálytársaimmal, akik elhívtak a Kósra suli után, úgyhogy már mentem is. Olyan jó fejek voltak az osztálytársaim, hogy a szülinapomra vettek nekem a kedvenc üdítőmből és egy lufit is kaptam ;)
Aztán alighogy hazaértem, már jött apa is és felköszöntöttek ők is. Csomó mindent kaptam, apától egy spéci ki európai "háromszög" utazást (nem kör, mert Budapest - Milánó - Párizs - Budapest, középen az olasz szuperexpresszel!). Miután apa hazament, lementünk rollerezni anyával és vacsorára amerikai palacsinta volt.
Milán