Reggel anya vitt megint vizsgálatra, de ma nem volt túl kedves a néni, nemúgy mint a múltkor. Angolra már nem értem volna be a suliba, úgyhogy inkább hazajöttünk és itthon mégegyszer átolvastam a kémiát, és nem volt haszontalan: a dolgozat jól sikerült, pedig volt benne nehéz kérdés is, viszont a következő órában a kémia tanár helyettesített, úgyhogy ki is javította rögtön a dogákat és így már tudom, hogy ötös lett :) Ja és kiderült, hogy a minap föcin tényleg felelésem volt, de nem baj, mert arra is ötöst kaptam!
Az utolsó két órán - a dupla olaszon - már csak hatan voltunk, mert a többiek a szalagavatóra gyakoroltak, de azért ott kellett maradnunk...
Suli után előbb még nem sok kedvem volt a mára rendelt kajához, de aztán éhes voltam és csak megettem (amúgy finom volt végülis), aztán nemsokára már jött is apa a munkából, és lassan indultunk is hozzá Gyömrőre.
Nála előbb a mai infó leckéket csináltuk meg, aztán játszottam még egy focisat és este apa egyik nagy kedvenc filmjét néztük meg, az Eredetet.
Milán