Ma négy új tanárt ismerhettünk meg: földrajzzal kezdtünk, az ofő helyettes lesz a tanárunk és pár kérdés után rögtön neki is kezdtünk a tanításnak! Fizika óra jött és volt tanár! Na jó, egy másik csoport matek tanárja elvállalta, hogy amíg nem lesz fizikatanár, addig ő helyettesít... rögtön vagy két oldal fogalommagyarázattal indítottunk, de pozitív ennek ellenére a fizika. Rajz jött, és picit fura a tanárnő, és már kellett rögtön rajzolgatni, és lehet közben zenét hallgatni, ha egy pillanatra sem hagyod abba a rajzolást... Irodalom után töri jött, új tanárral, aki szintén kicsit fura még. Ebéd jött, ma jobb volt mint tegnap, végre meleg volt, és ehető (tarhonyás pulykahús). Ma volt próba tűzriadó is, le kellett rohanni a harmadikról az udvarra... hurrá, mehettünk utána vissza és újra vissza le a földszintre a táskákkal. Végül média volt, amit az udvaron tartottunk és ketten hoztak "kétperces" szöveget és bemutatót, és ezzel el is ment az óra, aztán végre jöhettem, haza és ma találkoztam a Levivel, úgyhogy busszal jöttem egy megállót, hogy beszélgessek vele addig.
Itthon autóztam délután és anyát kértem, hogy egy tésztát csináljon meg, mert eddigre újra éhes lettem, aztán jött apa és vele ma is játszottunk az xboxon.
Milán