A korán kelés kivételével ma egy klassz napom volt:
Az új suli első napja, az évnyitó kezdődött fél kilenckor. Én pár perccel előbb már ott voltam, és mentem a termünkbe, ahol már jó sokan voltunk, hátul kerestem egy jó helyet. Kaptunk új jelszavakat a Krétához, a Meet-hez és szerencsére itt az igazgatóhelyettes egyben informatika tanár is és még ért is hozzá :) Utána mentünk is az udvarra az évnyitóra, de ez tök más volt, mint az általánosban: negyed óra alatt elmondott pár fontos szabályt az igazgató (a folyosón a nyitott ablaknak könnyű nekimenni pl), a végzősöktől egyesével kaptunk egy nyakkendőt a felavatásunkra, himnusz és ennyi. A terembe visszamentünk, és egy osztályfőnöki után (ahol a heti terveket beszéltük meg) , már volt is egy angol szintfelmérő. Egész könnyű volt, 45 perc bőven elég is volt rá, de hát az eddig tanult angol szintem sajnos azért nem túl magas, hát majd kiderül, hogy melyik csoportba kerülök... A negyedik órában még sorra bejött pár tanár és elmondtak sok hasznos dolgot még ők is, aztán körbevittek minket a suliban, hogy lássuk mi merre található (jó tudni!). Ennyi volt a suli, lehetett hazajönni!
Rendeltem ebédre egy rákhúsos táskát, és a tegnapi tv adásokat megnéztem közben, aztán párszor el kellett mesélnem mindezt :) Utoljára apának meséltem el, aki jött munka után, és vele nagyon jót játszottam az xbox F2 játékkal.
Milán