Elvileg a napokban lett volna osztálykirándulás, de a covid ezt is keresztülhúzta persze :( Na de azért volt ma is klassz program: reggel a suliban találkoztunk és indultunk a belvárosba "akadályversenyre". A Deák tértől indultunk és csak belvárosi, sétálós feladványok illetve célok voltak, mint pl az Eötvös szobor, a lánchíd, a Vörösmarty tér, az Astoria, stb. Mindenhol kaptunk feladványokat is, azokért pedig pontokat, de végül nem derült ki melyik csapat nyert (mert 3 x 8 fős csapatokban játszottunk). Az utolsó állomás viszont közös volt: a Klauzál téren a vásárcsarnokban egy főzz-magadnak hely a Borganika, ugyanis ma mi készítettünk egy ötfogásos ebédet magunknak és a kísérőinknek! A brownie készítésben segítettem, de sokat nem tudtam, viszont sikerült ezt az egyet azzal elrontani, hogy az egész odakészített sót beletettük (azt mondták, hogy minden ki van mérve!), és hiába a sok csoki, így is sós lett az édesség... de a többi jól sikerült, szóval nem maradtunk éhen.
Milán