Ma három online órám volt egymás után, úgyhogy a szünetekben reggeliztem, fogat mostam stb. mert épp az első előtt keltem fel :) Matekból lehet majd javító dolgozatot írni - akinek nem sikerült az előző, és nekem ez most biztosan nem ötös sajnos. Irodalom után infó jött és meglepetésünkre word-ben kellett szöveget írni (azért meglepő, mert eddig mindent fordítva csináltunk: rajzprogramban szöveget szerkesztettünk, stb).
Az óráim után nem sokkal hazaért anya és együtt rendeltünk ebédet, aztán én nekiláttam gyógytornázni. A torna után pedig F1-ezni és közben jött meg apa is, aki rögtön nekilátott szétszedni az ágyamat, ugyanis azt elviszik és kapok helyette egy újat, amit a szekrény megcserélésével az ablak alá teszünk majd.
Apánál pedig este nosztalgiából a régi xbox-on játszottunk együtt, majd vacsoráztam egy újfajta ázsiai tésztát miközben felvételről Wipeout-ot néztünk, ami mindig nagyon vicces. Aztán még éjfélig szócserélőset játszottunk.
Milán