Ma nagyon klassz napunk volt:
Tízre értünk jöttek a Krisztiék és indultunk kirándulni a Dolina-völgybe. Kissé túl kalandos lett az út vége, mert a navigáció egy mezőgazdasági földútra vitt minket, ami kirázta a vesekövet is belőlünk... de végül odataláltunk a környék legjellegzetesebb tereptárgyához: egy használaton kívüli szélerőműhöz. Itt már várt ránk apa, aki Gyömrőről egy másik úton jött ide. Persze előbb megnéztük közelről a szélerőművet, ami jó nagy ám ilyen közelről! Innen 1 percre volt a parkoló a nemzeti park tanösvényének bejáratánál, és el is indultunk, méghozzá a kacskaringósabb madáretetős ösvényen, ami persze ugyanoda vitt mint a másik út, egy pihenőhöz. De mi még nem voltunk fáradtak, így tovább mentünk a Golyófogó-völgybe, ahol láttunk egy fácánt a magaslesből. Innen egy jó nagy kört téve indultunk vissza, a támpont mindig a szélerőmű volt, az messziről is látszott... És képzeljétek, az erdősáv szélén a mezőn sétálva észrevettünk egy őzcsapatot, és ott is volt egy magasles, ahová felmentünk és türelmesen vártunk kicsit, és visszajöttek egész közel az őzikék! Irtó érdekes volt ahogy a kis csapat futkározott a mezőn.
Mivel már kezdtünk éhesek lenni, innen visszasétáltunk az erdőbe a tanösvényhez, ami visszavitt az autókhoz és mentünk ma is apához grill-partira. Evés után pedig ismét órákig játszottunk a wii-vel és nagyon szuper volt.
Hatkor anya már nagyon menni akart haza, úgyhogy elköszöntünk apától és a Kriszti hazahozott minket.
Milán
