Reggel a Mama keltett "élőben", mert nem tudott felhívni, mivel a rendes telefonunk még nem volt jó, a mobilom pedig éjszakai módban volt... mondjuk pont egy perccel később pittyegett a telefonom ébresztője is.
Így pontosan értem persze a suliba :) Tesin megint jó sokat futottunk, és csak öt perc kidobós ... utána töri jött és kiosztották a félévi témazárót: ötös lett, bár nem hibátlan. Miközben páran még csak most írták meg ezt a dolgozatot, mi picit visszaugrottunk a magyar 50-es évekhez és páros munkában lehetett dolgozni és így a Levivel szereztünk egy órai munka ötöst a megoldásainkért. Angol után matek meglepi dolgozat jött algebrából, de az szokott azért menni nekem. Fizikán elkezdtünk összefoglalni, tehát ebből is várható majd dolgozat, bár hogy miből tanuljunk, azt nem tudom, mert beszedték a füzeteket ellenőrzésre...
Suliból a Mama felé kanyarodtam és a Mama lehozta a rendelt főzelékem, plusz főzött nekem pár tojást hozzá, amit itthon meg is ettem rögtön.
Milán