Durván indult a suli, rögtön a föci dolgozattal, amiben persze megint olyan kérdések voltak, amikről szó sem volt, hogy lesznek benne, például vaktérkép Európa föld- és vízrajzával... OK, sokat tudtam, de pár ősföldet pont akkor vettek, amikor hiányoztam, na ott saccoltam...
A második órán - matekon - elment az áram az egész suliban, de ez nem nagy öröm, mert elég sötét volt még, és így a fél matekóra anyagát megkaptuk házinak... Hurrá. Szerencsére innen már könnyebb órák jöttek, tesik, informatika (ma kezdtünk az excel-el ismerkedni, nem nehéz), angol emelt - amin egész jó feladatok voltak, pedig péntek utolsó órán azért nehéz felkelteni a figyelmünket még, de nyomozós feladat volt és egész jópofa.
Hazafelé pont összefutottam anyával, aki a Spárban volt vásárolni, aztán itthon megebédeltem és pont a francia foci bajnokság összefoglalóját néztem , amikor apa is hazaért. A műsor után összepakoltunk és indultunk Gyömrőre. Útközben beugrottunk vacsizni a Burger-be, aztán apánál xbox-oztunk, este pedig a Nyerő Párost néztem.
Milán