Végülis jó volt ez a nap, bár az irodalom dolgozat azért nem esett jól, mert hiába tanultam rá, megint nem abból volt mint amit felírtunk...
Na de előbb: ma már itt volt az új osztálytársunk, Zsanett, aki jó messziről jött: a déli határ környékéről költöztek ide. Tesi után jött az említett irodalom dolgozat, aztán egy laza angol, és matek. Földrajzon tovább mentünk az anyaggal, és éneken most az óra elején az én dalom szólhatott, aminek az az előfeltétele, hogy az előadóról és a dalról egy oldalnyi információt kell összegyűjteni.
Ma egyből haza jöttem, mert tegnap a mai ebédemet is meghozták, és ezt meg is ettem rögtön, mert mennem kellett logopédiára, ahol már minden gyakorlat jól ment, úgyhogy egy ideig nem is kell mennem, csak ha majd esetleg a fogszabályzó miatt akarok, akkor majd visszamehetek.
Miután ismét hazaértem, játszottam kicsit és megírtam a leckéket (szerencsére nem volt sok).
Milán