Reggel egész jól fel tudtam kelni - igaz este korábban le is feküdtem - és a szokásos reggeli torna és készülődés után mentem is a suliba. Ma egész nap rajtam volt a gerincmerevítő és szerencsére az osztálytársaim egyáltalán nem cikiztek érte.
Amúgy ma még nem volt annyira komoly tanítási nap, de pl rajzból - Julika néni utódja - egy új tanárnénink van, és kiderült, hogy még az egyik nap a hetedik órába betettek egy matek felvételi felkészítő órát (a hetedik órába!?!). De van két pozitív változás a termünkben: kettesével kaptunk zárható szekrényeket (én a Levivel osztozom egyen) és ami másnap is kell cucc, azt legalább nem kell folyton cipelni. A másik, hogy Péter bácsi szerzett egy csocsó asztalt a terem hátuljába! Jeee!
Suli után jöttem haza, ebédeltem és játszottam, aztán jött apa, ő kinyomtatott és kitöltött két papírt, ami kell holnap a suliba (igazolások) és utána játszottunk egy párat az új Kinect-es játékkal amit letöltött: az egyik kedvenc autós játékom a Joy Ride érdekes verziója, mert a levegőben kell a semmit mint egy kormányt forgatni és integetni, mozogni és így lehet autót vezetni, és az ellenfeleket szivatni :)
Milán