Apa hagyott aludni, és bár kilenckor magamtól felébredtem, de még visszaaludhattam, mert végül tíz után keltem fel. Reggelizés után játszottunk kicsit, aztán elmentünk a Decathlonba vásárolni: mivel kinőttem a fürdőgatyáimat, vettünk két klassz kényelmeset, aztán egy jó kis napszemcsit, és mivel csak egy kényelmes sportcipőm van, vettünk egy sport túracipőt, ami már most is jó, de 42-es, úgyhogy még ősszel is biztosan jó lesz. Mindezt tulajdonképpen a Klári mama szülinapi pénzéből meg tudtuk venni, úgyhogy köszi Mama!
Ha pedig már ott voltunk a KFC mellett, akkor apa beszaladt és elvitelre hozott ebédet, amit itthon be is termeltünk, illetve még maradt is a csirkefalatokból, mert a nagyot vette apa, ami tényleg jóval nagyobb, mint amiket én korábban rendeltem.
Délután kimentünk a tóhoz békákat ijesztgetni (ugráltak ám a vízbe!), és a pataknál nézelődni, és leckét is csináltunk: a földrajzot és a matek nagy részét (két oldalnyit, amibe elfáradt már a kezem, a maradék pár feladatot majd holnap megcsináljuk). Ezután ismét játszottunk: sakkoztunk, és wii-ztünk ügyességi játékokat.
Milán