Reggel felébredtem, amikor anya elment vásárolni, pedig még aludhattam volna tulajdonképpen, mert csak 11 körül kellett a sulihoz mennem. De nem baj, mert így kérhettem reggelire tejbegrízt anyától, amikor visszaért :)
Amikor pedig ő indult dolgozni, én is indultam a sulihoz. Ugyanis ma bowlingozni ment az osztály, Kőbányára az Acapulco-ba, ahol én már jártam korábban apáékkal. Mivel húszan voltunk és négy pályát foglaltunk le egy órára, ezért ötös csapatokban játszottunk és nagyon élveztem a játékot.
Utána visszajöttünk együtt a sulihoz és mindenki ment haza. Én még bementem a spárba és vettem magamnak ebédet és uzsonnát, és az ebédre vett currys maggi tésztát meg is ettem itthon.
Délután pihiztem egy órát, aztán épp fifáztam, amikor apa is hazaért a munkából. Nem túl hosszas rábeszélés után lementünk együtt a Gina cukrászdába fagyizni és a ház előtt pont összefutottunk a Mamával és a Dömével.
Fagyizás után itthon játszottunk és tévéztünk estig, aztán mentem fürdeni és aludni... Anya csak később ért haza, mert osztálytalálkozón volt.
Milán