Az utolsó tanítási nap hatodikosként... végre ez is eljött... Első órában infó volt, végig játszottunk - én Honfoglalóztam természetesen. Utána iskolagyűlés volt és engem is kihívtak, kétszer is, a versenyeken elért eredményeimért és kaptam pl oreo-s milka csokit (amit persze meg is dézsmáltam rögtön).
Tesin persze az udvaron voltunk, aztán bolondballagás jött és az egyik nyolcadik bés Thor-nak öltözött, egy hatalmas kalapáccsal, amivel úgy rácsapott az asztalomra, hogy az behorpadt! A Boti balerinának öltözött - Anna tüll szoknyája volt például rajta, de mindenki vicces volt.
Délután elfelejtettünk anyával usziba menni, pontosabban anya elaludt a szobában, én pedig ebéd után elkezdtem nézni a Monacoi forma-1 versenyt és mire észbe kaptunk, már kár lett volna elindulni...
Na mindegy, a verseny nézés közben én is elkezdtem egy futamot, és az időmérőm alatt apa is hazaért. Vele is játszottam, aztán hatkor lementünk anyával kutyát sétáltatni.
Milán