Ma először teljesen egyedül mentem iskolába: felkeltem, megreggeliztem, felöltöztem és épp időben elindultam és szépen elsétáltam a suliba. A zebránál ugyan összefutottam az Anival, de csak véletlenül :)
A suliban ma igen különlegesre sikerült a nap, ugyanis négy tornaóránk is volt, három helyettesítés miatt (kimentünk focizni amúgy). A maradék két óra sem volt vészes: törin csak órai munka volt, matekon pedig csapatokban versenyeztünk, ami klassz volt.
Délután apa vitt engem és a Botit fogszabályzóra, és utána apa még feljött, nem csak a mai mese miatt, hanem az angol lecke miatt is, de végül csak egy csomót kellett szótáraznom, abban pedig nem annyira kell már segíteni... Sajnos nem csak angol volt, és még irodalomból is kellett anyával tanulnom, mert holnap a Toldiból dolgozatot fogunk írni...
Milán