Úszással kezdtünk és a mai napi úszás volt az utolsó úszás idén. Viszont ezen az utolsó az alkalmon váltóverseny volt: a Marci meg a Gyula választottak csapatot, én a Gyula csapatában voltam. Két feladat volt, az elsőben gyorsúszásban kellett egy vízilabdát átvinni a medencén, a másodikban egy deszkára kellett feküdni és úgy kellett lábbal gyors tempót csinálni. Az elsőt a Marciék, a másodikat mi nyertük.
Törin a Gyula felelt és nem nagyon ment neki... Ez után még egy tesi is van a negyedik órában ahol ma három részre volt osztva a banda de most nem úgy hogy focisok, Fitness-esek és sima tesisek, hanem random. Én a nagy labdás kidobós csoportba kerültem, ahol új fajta volt a játék amit még amúgy soha nem játszottunk: ki voltak U alakba rakva padok és azon kívül sorakozott az egyik csoport és a padokon belül másik csapat, akikben bójákat kellett összeszedni, miközben a külsősöknél volt a nagy labda és ki kellett dobni azokat akik ugye bent voltak...
Az utolsó órán, matekon pedig én írtam fel a táblára házit.
Milán